Batman

Jobb időpontot nem is lehetett volna találni ennek a kritikának a megírására, ugyanis gondolom senkinek nem újdonság, hogy az egész világ Batman lázban ég. Ez nem csoda, tekintve hogy Nolan minőségi filmeket ajándékozott az utókornak a Sötét lovag-trilógia formájában, ám valamiből neki is merítenie kellett. Akkor ezennel el is kezdeném a világ legrövidebb történelem óráját:

Batman. Elég ennyit mondani és mindenki fejében kirajzolódik az első képregényhősök közt megjelenő bűnüldöző, Gotham város őrangyala. 1939-ben látott napvilágot a karakter a Detective Comics jóvoltából és azóta is töretlen hírnévnek örvend, amivel maximum Spider-man és Superman tudna versenyezni, bár az utóbbival mostanában nem igen futhattunk össze, na majd jővőre. Batman történetét persze nem csak a képregények szerelmesei ismerhették meg, ugyanis számos rajzfilm/rajzfilmsorozat, illetve élőszereplős sorozat is készült belőle, melyben a főszerepet Adam West kapta.
Amit még érdemes megemlíteni az az, hogy Batman kapta a világ legikonikusabb nemezisét, Jokert, a tökéletes ellentétet.

Hogy miért kellett rövid ismertető a talán legismertebb fikcionális személyről? Nos azért, amiért pár sorral lejjebb ismertetem Bruce Wayne történetét. Mindenki tud mindent, de ezek olyan dolgok, amiket jó felidézni, ráadásul ez így kerek. Meg aztán Batmanből sosem elég…


Hasonlóan gondolkodott Tim Burton, korunk egyik legismertebb és legstílusosabb rendezője, ezért 1989-ben elkészítette, majd kasszát robbantott az első Batman filmmel. A főszerepet Michael Keaton kapta, csak úgy, mint Burton előző filmjében, a Beetlejuice-ban. Burtonre jellemző, hogy szeret olyasvalakit szerepeltetni a filmjeiben, aki már (legalább) egyszer meghozta a sikert, elég csak Johnny Depp-re vagy feleségére, Helena Bonham Carter-re gondolni. A mellékszerepet (Joker) Jack Nicholson kapta, aki jó szokásához híven tökéletesen alakított, de erre még visszatérek. Bár ennél a filmnél még nagyon karrierje elején volt, itt is hébe-hóba fel lehet fedezni olyan dolgokat, amikre az átlagnéző is azt tudja mondani, hogy: „Ez tuti Tim Burton!”

Na de nézzük meg, hogy mi motiválta Bruce Wayne-t, hogy éjszakánként az átlagostól erősen eltérő viseletben ugráljon a tetőkön. Erre egyszerű és már-már közhelyszerű a válasz: a bosszú, ugyanis Bruce Wayne a vártnál is hamarabb lett árva, amikor egy akkor még pitibünözőként tevékenykedő gengszter, Jack Napier (Jack Nicholson) megölte a szüleit. Innentől kezdve megfogadta, hogy álarcot húz és az igazság bajnokaként rendet tesz Gotham-ben.

„Hm… Milyen eredeti…”, mondhatnánk, de ez akkoriban még újnak számított. És itt most nem ’89-re gondolok, hanem ’39-re, ugyanis nem elfelejtendő, hogy egy képregény adaptációról beszélünk. Bár nagyban különbözik Tim B. többi filmjétől, azért csak mégis van egy közös nevező. A filmjeire leginkább a „különös” jelző illik), Joker meg maga a megtestesülése ennek a fogalomnak. Éppen ezért Joker karaktere lényegesen nagyobb figyelmet kapott, jobban ki lett dolgozva. Természetesen itt is megjelennek az ismert szereplők, mint például Alfred Pennyworth (Michael Gough) vagy Jim Gordon (Pat Hingle), de nagyjából 2-3 képkocka erejéig vannak a vásznon. Ezt kimondottan sajnáltam, ugyanis a Nolan féle trilógiában számomra végtelen szimpatikus volt, mint két szerep.

Villámkérdés: Ki hallotta a Sötét Lovag megjelenése után, hogy „Mennyire király volt Batman”? Mindenki Joker-re, avagy Heath Ledger-re koncentrált. Valóban egy hihetetlenül jó alakítás volt, de vitathatatlan, hogy ez a nagy népszerűség valamilyen szempontból Ledger halálának köszönhető, és a nép, az istenadta nép csak úgy mond azért sztárolta szét, hogy ezzel megadják neki az „utolsó kenetet”. Rossz ezt így kimondani, de elég csak a Michael Jackson esetet megvizsgálni: haláláig százával jelentek meg róla a negatív hírek, illetve az egész média gúnyt üzött belőle, halála után meg (ismét) ő lett a pop királya, az ikon. Hasonló szagott érzek a Ledger ügyben is, ugyanis számos olyan véleményt is hallottam, hogy „Joker elvitte a hátán a filmet!”. Erős túlzás, viszont ez a megjegyzés a ’89-es Batmanre hatványozottan igaz.

Bár nem sok Jack Nicholson filmet láttam, de amit láttam tőle, abban mindig parádésat alakított. Itt sincs ez másképp, hiszen a Nicholson által alakított Joker egyszerűen remek. Hogy jobb lenne-e, mint Ledger-é? Erre nehéz válaszolni, inkább a bölcsek válaszát mondanám: más. Hogy ne lenne más, ha már alapjában eltér a két film stílusa és hangvétele?! Ez az a Joker, aki vihorászik, fel-alá táncol és rombol, leginkább a rajzfilmbeli Joker-re emlékeztet, meg úgy en block „Jokeres dolgokat” csinál. Ezáltal tökéletesen passzol a film atmoszférájához, amit egyszerűen nem lehet komolyan venni.

A Nolan féle trilógia egy látványos, sötét, komoly, drámával átitatott, meglehetősen összetett történet. Itt teljesen más a helyzet. Nem azért, mert nem egy mai darab, hanem mert olyan érzést kelt az emberben, mintha egy rajzfilmet nézne. Talán ez az a pont, amiben leginkább megmutatkozik Burton stílusjegye. A történetvezetése olyan egyszerű, mint egy fakocka. A legtöbb karakter olyan, mintha ott sem lenne, szinte semmit nem adnak hozzá a történethez. Batman is csak épphogy nem került e karakterek közé. Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor valójában miben jó ez a film? A hangulat. Az egész mű alatt a második gyerekkorunkat élhetjük át, visszakapjuk a Nolan előtti, klasszikus Batmant, a klasszikus Batmobilt és a klasszikus Jokert. Ez már magában megér egy misét, itt már minden csak a színészeken és a rendezőn múlik. A színészek átlagosak, csak Nicholson-t lehet kiemelni, de ezt pár sorral feljebb mélységesen megtettem. Burtonről is beszéltem eleget, de a munkájáról nem sokat. Igazából teljesen profi munkát végzett, ha tényleg kisgyerekként tudjuk végigülni a mozit. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy tényleg mennyire rajzfilm szagú az elejétől a végéig. Persze lehet, hogy ez valakinek nem elég komoly, de pont ez volt a cél. Néhol kicsit átcsap unalmasba, de én a többi pozitívum miatt meg tudtam ezt bocsájtani. Az előző pár mondatomat mi sem tetézi jobban, mint hogy többször felcsendül a már jól ismert Batman rajzfilmsorozat zenéje. A látványt tekintve korhű, rajzfilmszerű és stílusos, bár kidolgozott akciójelenetekre ne számítsunk, de ezzel együtt elképesztően aranyosak (?), szinte hiányoltam, hogy oda legyen írva képregényszerűen, hogy „BOOM” meg „BANG”.

Végülis nagyon pozitív élmény volt számomra ez a film, mert visszaidézte a régi időket, másrészről jó volt megtapasztalni, hogy miből mi lett. Aki teheti eredeti nyelven nézze, mert a szinkron csapnivaló, ráadásul az egész film alatt „Denevérembert” mondanak. A maga 2 órás játékidejét egy kicsit talán soknak éreztem, de ez utólag egy cseppet sem zavart. A filmnek meg vannak a maga hibái természetesen, hiszen Joker az egyetlen karakter, aki miatt megéri megnézni, de a többi hiba az nagy valószínűséggel szándékosan lett elkövetve, hogy ezzel is rajzfilmes hangulatot idézzen. És ez az, amiben a ’89-es Batman varázsa rejlik és szintén ez az, ami miatt átlagon fölüli lesz. Bár nem tartozik a többször nézhető kategóriába, egy nézést úgy gondolom mindenkinek megér, elvégre egy ikonikus képregényhősről beszélünk, aki mára már nagyobb divat lett, mint a Facebook.

Szerző : Csík Béla

Thanks for rating this! Now tell the world how you feel - .
Hogy tetszett?
  • Inkább nem
  • Talán
  • Nem rossz
  • Elmegy
  • Tetszik

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .