Jack Reacher

Színes, amerikai akciófilm.


Jack Reacher

Tartalom, rövid leírás:

Ki ne játszadozott volna el azzal a gondolattal, hogy bizonyos véres merényletek áldozatai között voltak valós célpontok is? Vagy azzal, hogy a sok áldozatot követelő lövöldözések és bombatámadások elfogott elkövetői mégsem illenek bele a képbe? Túl egyszerű a megoldás, túl gyors az igazságszolgáltatás és a konklúzió túlságosan nyilvánvalóan szolgál aktuálpolitikai érdekeket? Érdemes egyáltalán erről a témáról filmet készíteni? Lee Child “Csak egy lövés” című bestsellerének a sikere alapján egyértelmű, hogy igen!

Előre le kell szögeznem, hogy valami teljesen mást vártam annál, mint amit kaptam. Ám, amit kaptam, az mégsem lett rossz! Arra gondoltam, hogy a Cruise stábtól kapunk egy sakálos-forma, amolyan “profi gyilkos a profi vadász ellen” keretbe gyömöszkölt drámát, ami újraértelmezi a lejtő egyszerűségű karakterekkel és dramaturgiával operáló szokványmozikat (pl. ezzel az “ígéretes” kezdeti csavarral). Egy amolyan drámai mélységű rabló-pandúr játékot. Természetesen; nem ez történt! A Jack Reacher nem egy dráma, hanem krimi. Így nem a karakterek jellemfejlődését helyezi a mondanivaló középpontjába, hanem a történéseket. Akkor kaptunk egy újabb egész estés NCIS klónt? Nem. A Jack Reacher más. A filmvászon előtt eltöltött 130 perc alapján az új Cruise mozi nem csak szimplán “nézhetőre” sikerült, hanem még élvezhetőre is! A készítők gondosan elkerülték a Taken és társai által unalomig ismételt “lányrablás és társai” halálcsapdákat, igyekeztek elsimítani a logikai döccenőket és normálisan kidolgozni a jelentéktelenebb szálakon futó jeleneteket is. Követendő példa, mivel a klisé is könnyebben megy le a torkunkon, ha az minőségileg kidolgozott! Tehát; Lee Child és McQuarrie (Közönséges bűnözők, Valkűr) ebben a tekintetben jó munkát végeztek, hiszen a készítők szándéka szinte azonnal letisztul, amint nyilvánvalóvá válik előttünk, hogy a komoly téma köré szőtt, ámde lejtő egyszerűségű szálakból szőtt plot nem veszi komolyan magát. Annyira nem, hogy akár a saját maga szatírája is lehetne. Kapásból a film javára írható, hogy a karaktereket mozgató motivációk tiszták (pénz, egyetemes igazságkeresés, önigazolás, bizonyítási vágy… satöbbi).


Az egyszerűség kétségbevonhatatlan romantikája a következetessége, másrészről az a fajta “egyben van” érzés, ami a modern filmgyártásból már kihalófélben van. Nem egy világverő történet az igaz, de legalább “egyben van” és nem kezdünk el azon gondolkodni a játékidő felénél, hogy az a latexben parádézó kung-fu balerína most mi a szöszért túráztatja itt magát? Másrészt, a manapság menőnek számító Jack Bauer utánzatok állandóan visszatérő alapproblémája az, hogy a magánügyeit megoldandó háborúba bocsátkozó maszk nélküli szuperhős eredeti motivációi a mozi zenitjére kikukázódnak, így a nézők egyszer csak ott találják magukat egy, a “négy láb jó, két láb rossz” jellegű, aktuálpolitikai eszme pufogtatásban. Mert a filmnek kell a magasztos mondanivaló. Klasszikusan azt, hogy ölni rossz, mert lelkiismeret furdalást okoz! Vagy az, hogy ne vacakolj Amerikával, mert a demokrácia szétkap téged, mint blöki a lábtörlőt! A pont az i-re – általában – a kettő kombinációjában kiokoskodott konklúzió, ami szerint “ölni szar, de a demokráciáért mégis magasztos”. Mint valami elfuserált feloldása az ideológiákban rejlő belső konfliktusoknak. A Jack Reacher mindebből a káoszból kivonja a kötelező eszmék körüli maszatolást és leegyszerűsíti arra, hogy valakinek a végén meg kell húznia a ravaszt, mert az érinthetetleneket csak így lehet megállítani.

Végre valakinek az eszébe jutott, hogy a lejtő (egyszerűségű) történet aljára nem kell az ugrató (amivel feldobni szándékszunk a zenitre érő gyér mondanivalónkat), mert azzal azt a kis értelmet is kilőjük a filmből, ami a forgatókönyvünkbe beleszorult! Természetesen, a pozitív benyomások ellenére a mozi messze nem hibátlan! Sőt! Hibázik és provokál. Épít arra, hogy a néző kivonatolja magában a pillanatokat, amikor az önmaga paródiája tudott lenni (magának a címszereplőnek a karaktere, a női mellékszereplő motivációi, a bunyó gegek… stb.). Például a címszereplő, Jack Reacher figurája olyan, mintha szabadnapot vett volna ki a Mission: Impossible sorozatból. Ezért úgy gondolom, hogy akinek bejött Ethan Hunt karaktere Tom Cruise alakításában (például nekem), annak tetszeni fog ez a mozi is, hiszen az egykori Top Gun nagyon jól hozza ezt a típusú akcióhős figurát. Helen Rodin (Rosamund Pike) karaktere beilleszthető bármely, jelenleg a tévében futó girlpower-sorozat plotjába. Tetszett, hogy a forgatókönyv igyekezett megtartani a karaktert nőként és nem akart mindenáron nőnek álcázott férfit faragni belőle. Ez – eleinte – kifejezetten “tévéliba” érzetet adott a karakternek, de a későbbiekben kellemesen elsimult a történetben, mígnem a végén betölthette a megmentésére váró hercegkisasszony szerepét. Klasszikus. Természetesen, ez egyéni ízlés dolga, de a számomra sokkal szimpatikusabbak az ilyen típusú akcióhősnők, mint A kaptár (A kaptár – Megtorlás) típusú, “mindig-tökéletesen-sminkelt” latexhalálosztók.

A fő gonoszt a neves rendező-író-színész-producer, Werner Herzog alakítja. A szerepe kissé mellékesnek tűnik, a megjelenései pedig kissé teátrálisnak, ámde figyelembe véve azt, hogy egy krimiben a szálak kibogozásának a menete fontosabb elem a karakterek jellemábrázolásánál, ez így teljesen elfogadható. Ahogyan a többi szereplő játékán sem fogunk fennakadni, mivel a nagyrészt sablonkarakterek megformálása nem állította leküzdhetetlen akadályok elé a színészeket. A dramaturgia a már korábban említett módon zseniálisra sikerült! Ha nem kifejezetten hibakereső üzemmódban filmezel, akkor el is siklasz felettük. A rendezés és a vágások a régi hong-kongi iskolát idézik (elsősorban a korai Jackie Chan filmeket), így biztos lehetsz abban, hogy a tempó sem “ül le”, csak addig fékez egy keveset, amíg gyorsan “felvázolja a szituációt” két felpörgetett jelenet között.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon jól szórakoztunk! Nem egy korszakalkotó darab, de kit érdekel mindez, ha a poénok lazák, a párbeszédek tartalmasak, az akciójelenetek pörgősek és még szól is valamiről. Aki eddig kihagyta, annak csak ajánlani tudom!

Szerző : Kálmánczhey Tamás

Rendező: Christopher McQuarrie
Író: Lee Child
Forgatókönyvíró: Christopher McQuarrie
Zeneszerző: Joe Kraemer
Operatőr: Caleb Deschanel
Producer: Tom Cruise, David Ellison, Dana Goldberg, Don Granger, Gary Levinsohn, Kevin J. Messick
Vágó: Kevin Stitt

Játékidő: 130 perc
Megjelenés: 2012.

Előzetes:

Néhány kép:

Jack Reacher Jack Reacher Jack Reacher Jack Reacher

Képek : port.hu

Thanks for rating this! Now tell the world how you feel - .
Hogy tetszett?
  • Inkább nem
  • Talán
  • Nem rossz
  • Elmegy
  • Tetszik

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..