Sztárlexikon: Ti West

Sztárlexikon: Ti West

Ki is Ő?

Ti West 1980. október 5-én született a Delaware állambeli Wilmingtonban. Rendező, vágó, forgatókönyvíró, producer, színész. New Yorkban szerezte meg diplomáját a School of Visual Arts-ban, ahol elkészítette első kisfilmjét is, a hozzáférhetetlen, The Wicked-et.

Ti Westet egy nagyon érdekes alkotónak, filmesnek találom. Egy olyan személlyel találtam magamat szemben, akiről néhány alapvető adatot leszámítva, alig találtam információt, kritikát, írást az interneten. Legnagyobb segítségemre West hivatalos Twitter oldala volt, ahol elég nagy aktivitással tartja a kapcsolatot egyre gyarapodó és biztos rajongói körével. Intézményi szempontból megvizsgálva egy teljes mértékben független alkotóval találtam szemben magamat. Egy különös és azóta is vitatott kivételt leszámítva (Kabin láz 2) minden filmje független, indie stúdióknál készült, hollywoodi szemmel nevetségesen kis pénzekből. West életművével keményfába vágtam a fejszémet. Nem csak, hogy az exploitation és a trash, mint intézmény, jelentős átalakulásokon ment át a 90-es években, de az internet térhódítása illetve az egyre inkább elérhető amatőr- fél amatőr filmkészítést jelentősen elősegítő technikák elterjedése is újabb és újabb kérdéseket, érdekességeket vetett fel bennem.


Az interjúkat elolvasva, Ti West saját magát abszolút független szerzőként definiálja, aki nem hajlandó olyan nagy költségvetésű filmeket rendezni, melyekhez nem ő írja a forgatókönyvet, nem vághat vagy nem a saját, már megszokott kis stábjával dolgozhat. Sokan különösnek is tartják, hogy miért a rendező a forgatókönyvíró és a vágó is egyben. Erre ő azt válaszolta, hogy számára ez a filmkészítés, a szerzőiség. (Másrészről természetesen nincs is arra kerete a filmjei költségvetésének, hogy pl. rendezői asszisztenst alkalmazzon. Az interjúban erről is beszél.) Bár konkrétan nem mondja ki, viszont megemlíti Gus Van Sant nevét és én meg merem kockáztatni, hogy Alfred Hitchcock és Stanley Kubrick munkássága sem áll tőle olyan messze.

Debütáló filmjével, a The Roost-al, amely egy független horrorfilm, mely kis mértékben operál thriller elemekkel is. A film pontos költségvetését sajnos nem találtam meg, azonban West elmondta, hogy nagyon sok jelenetet csupán egyszer volt lehetőségük rögzíteni. A felvételek filmre készültek, ahol valóban szinte ki volt számolva kockára, hogy mennyi nyersanyagot használhat fel. Talán ez lehet az oka annak is, hogy West egyáltalán nem használt közeliket, premier plánokat, a film maga sincsen jól felschnittelve. Viszont tény és való, hogy végig a film nézése közben olyan furcsa, hátborzongató érzésem volt, mintha a szereplőket egy titkos, szubjektív megfigyelő követné figyelemmel.

A steady-cam használtra tudnám ezt vonatkoztatni, ami a későbbi filmekben is megfigyelhető, és kimondottan fokozza a thrillerhatást is. A film főszereplői fiatalok, akik egy véletlen baleset következtében kerülnek a horrorisztikus elhagyott farm démon denevérjeinek világába. Ha elolvassuk a film szinopszisát, rögtön megvonhatjuk a vállunkat és mondhatjuk: valami tini horror. Azonban a film megnézése után ez az állítás teljes mértékben megcáfolódik. Valóban használ horror elemeket West, azonban nagyon sok szempont alapján a műfajt megbontó tényezők is egyértelműen bebizonyíthatóak. Általánosságban véve, ez az életmű minden filmjére ráhúzható, hogy eleinte egy beskatulyázott műfajjal és annak elemeivel indít, azonban a film végére valami egészen más kerekedik belőle. Ha a The Roost-ot, amely az első nagyjátékfilmje, megnézzük, már ott is megtalálható mindez és a további filmekben is folytatódik. A The Roost úgy indít, hogy egy különös és hátborzongató történetbe enged bepillantást a kíváncsi nézőknek (az elidegenítő hatás már meg is van, hiszen a házigazda inasa közvetlenül megszólítja a közönséget). Ebbe a mesélő, elbeszélő keretbe helyezi bele, a négy fiatal történetét. Inzertekkel próbálja nyomatékosítani a horror műfaji jellemzőit, például a tipikus ,,minden egy ködös halloweeni este kezdődött”-el , azonban ez a történet szempontjából teljes mértékben jelentéktelenné válik, hiszen a film végére nem kapunk magyarázatot, hogy mondjuk a gyilkos denevérek minden száz évben, teliholdkor, halloween éjszakáján csapnak le gyanútlan áldozataikra, hiszen ilyenkor szükséges táplálkozásukat végzik, de még egy töklámpást sem látunk, vagy egy szellem jelmezben parádézó, eltévedt gyerekkel sem futunk össze. A zenei aláfestés, hirtelen vágások, helyszín, szituáció még a halloweeni rádiós műsorok is a horror műfajra kívánnak ráerősíteni, viszont még sem mondanám rá egyértelműen, hogy ez horror. A sztori csupán egy szálon fut, kivétel a film legelején, amikor az idős házaspár indulása és a fiatalok balesete párhuzamosan történik, azonban ez sem ad olyan feszültséget, ahogyan azt megszoktuk egy horror vagy akár egy thriller esetében. A nyomozás, mint általában visszatérő műfaji elem is hiányzik, vagy az első film esetében dekonstruált formájában van jelen. A srácokon segíteni próbáló rendőr karakterének körülbelül három mondat jutott, aztán el is pusztítják a denevérek, még mielőtt erősítést hívott volna, vagy bármilyen konklúziót, megállapítást levonhatott volna az adott szituációról. Sőt, miután a gyilkos denevérek szétmarcangolják, a támadás következtében ő is egy ellenséggé, egy zombivá válik, aki újabb fenyegetést jelent. A fokozatosan fogyatkozó főszereplőink egyre reménytelenebbül próbálnak megoldást, kiutat keresni a reménytelen szituációból. Sok estben próbálkozásaik céltalanok, semmire sem vezetnek, elég sok időt töltenek a farmon való bolyongással. Tulajdonképpen, ha jobban belegondolok, hasonló helyzetben nekem sem hiszem, hogy túl sok okos, vagy logikus ötlet beugrana, ami hasznomra lehetne például, hogy szentelt vízzel legyőzhetőek a gyilkos démon denevérek… A film végkifejlete sem sokkal kecsegtetőbb, hiszen egy cliffhangerrel ér véget, az utolsó főszereplőnket is valószínűség szerint szétmarcangolták, de még az operatőrünket is.

A befejezés lehetőséget adna a nézőnek azt gondolni, hogy egy egész széria Roost-ot fogunk kapni, azonban erre semmi esély sincsen. Maga Ti West is hangsúlyozta egy interjúban, nem szereti a folytatásos filmeket, mint mondjuk a Paranormal Activity-t. Mivel a nem egyértelmű végkifejlet egyik kézjegyévé vált West-nek ezért felmerül a kérdés: miért? Hiszen nem akar hozzá folytatást készíteni, nem kívánja bővíteni, kiegészíteni vagy megmagyarázni története igencsak elvarratlan szálait. Az egész West életmű nézése során olyan érzésem volt, mintha modernista horrort vagy thrillert néznék. Tudom, már a kifejezés is abszurd és a műfajiság és a szerző korlátlan szabadsága még a huszonegyedik században, a posztmodern korában is csak bizonyos keretek között működik (pl. midcult moviek) de valóban ilyen érzésem volt. Mintha egy Godard vagy Truffaut filmből kiemelnék egy főhőst és elhelyezném egy horror vagy egy thriller világában. Sok párbeszéd is a filmben, vagy mozdulat, nem mutat sehová, a továbbiakban nem lesz jelentősége, csak úgy ott vannak. A sodródó, bolyongó, bóklászó szereplők is valamilyen szinten a modernista múltat idéznék meg. Ez pedig egy horror rajongó számára, aki hozzá van szokva a hollywoodi ok-okozati koherenciához és a végére egyértelművé vagy legalábbis bizonyos mértékben megoldottá váló bonyodalomhoz, az igencsak furcsán érzi magát egy Ti West film megnézése után.

West következő filmje a Trigger Man volt, amely négy fiatal barát szerencsétlen vadászatát mutatja be. A Wikipédia és az IMDB szerint ez egy akció thriller, azonban a kevés vágás és közeli miatt megint csak nem tudok ezzel teljes mértékben egyet érteni. Csakúgy, mint a The Roost-ban is, itt is egy civilizációtól távol eső helyen járunk, egy erdőben, ahol a békésnek induló hétvégi szarvas vadászat hamar rémálomba, már- már egy Rambo filmbe torkollik. Egyetlen életben maradt főhősünk, miután társait kegyetlenül lelőtték, – valószínűleg egy mesterlövész által- egy szál puskával bolyong az erdőben, és habár ez dramaturgiailag annyira nincs kidolgozva, de valószínűleg a gyilkos rejtekhelyét próbálja megtalálni. A film végére meg is találja, kiderül, hogy valóban egy mesterlövész keze (inkább fegyvere) volt benne a dologban és egy ember megbízására végzett a főszereplő barátaival. Végül hősünk végez mindkettejükkel és véget ér a film. A néző itt is szinte semmilyen magyarázatot nem kap arra, hogy a két másik fiúnak miért kellett meghalnia. Viszont a sok steady- cam használat miatt ismét lett a filmnek egy olyan különös, borzongató atmoszférája, mintha valóban a gyilkos ott leselkedne a bokrok mögött, arra várva, hogy mikor csaphat le újból.

A nagyon sokszor vitatott Kabin láz 2- vel Ti West új fejezetet nyithatott karrierjében. Habár mindent megtett, hogy nevét eltávolítsák a filmről és az utómunkálatok utolsó szakaszában nem is volt hajlandó rész venni, szerintem azért sokat köszönhet ennek a filmnek. A Kabin láznak már volt egy biztos rajongói köre, arról nem is beszélve, hogy a Lionsgate jóval nagyobb stúdió, több lehetőséggel és pénzzel, mint amikkel eddig Westnek dolga volt. Elmondása szerint ő egy John Waters – Todd Solondz típusú filmet szeretett volna készíteni, melyre először igent, aztán mégis nemet mondott a stúdió és a producerek. A vágást sem engedték, hogy ő végezze, ezért hamar elege lett és otthagyta a projektet. Akármennyire is sok az ellentmondás és a vita e körül a film körül, azért a Ti West elemek ebben is megtalálhatóak. Például: fiatal főhősök, a rendfenntartó hatalom inkompetenciája, céltalanságok, bolyongások, döntésképtelenségek, elvarratlan végkifejlet. Viszont ez a film, rengeteg tabu témát exploitál: kamaszkori terhesség, vetélés, szex, vérfertőző homoszexuális kapcsolat, alkoholizmus, kiskorúak prostitúciója, hányás, vizelés, fertőzések, erőszak, végtagcsonkítás, gusztustalan jelenetek stb. Még a trash filmekre is reflektál, hiszen a suli ,,kockái” , akik nincs partnerük a szalagavató bálra, esti programként megnéznek otthon egy film sokadik folytatását, melyet 25 országban már a bemutatás előtt betiltottak.
Azért azt West maga is bevallotta, hogy habár egyáltalán nem tetszett neki a végeredmény, hiszen ő nem így képzelte el, azonban sok lehetőséget köszönhet a Kabin láz 2-nek.

Következő filmje már igen nagy váltás a The Roost-hoz és a Trigger Man-hez képest. A The House of the Devil és a The Innkeepers már nagyon sok szempontból egyre közelebb kerül a mainstream horror filmekhez, azonban mégsem. (West, mintha elleste volna a vágás technikáit a Kabin láz 2 forgatása során…) A The House of the Devil egy 16mm-es filmre forgatott 80-as években játszódó horror – thriller, amely minden egyes eszközével a 80-as éveket próbálta meg sikeresen visszaidézni. (Képi világ, walkman, zene, autók, öltözködés stb.) Ezt nagyon sok kritikus kimondottan a film pozitívumaihoz sorolja. Összességében véve a film kimondottan jó kritikákat kapott. Jó a színészi játék, kiválóan működteti a suspense-t a rendező (még Hitchcock- hoz is hasonlítják) azonban, ha egy átlag horror rajongót megkérdezünk, hogy tetszett-e neki a The House of the Devil vagy akár az The Innkeepers, azt fogja mondani, hogy hát nem is tudja, fura mindkét film. És valóban ismét nem szokványos horror filmeket alkotott Ti West. Még mindig teljes mértékben hiányzik belőle a nyomozás, a legenda vagy rejtély feltárulásának eleme, a több szál is hiányzik belőle és természetesen a film vége egyáltalán nem válaszolja meg a nézőben eddig felmerülő kétségeket, sőt sokkal inkább még rájuk is tromfol. Mindkét film esetében két fiatal lány a főszereplő, akik valamilyen okból kifolyólag paranormálisnak mondható eseményekbe keverednek. A The House of the Devilben ez teljesen független a lány akaratától a The Innkeepersben, érdeklődik ugyan a szellemek világa iránt elég erősen a főhősnő, azonban maga sem tudja mivel van dolga igazából. A bolyongás, céltalan bóklászás, hétköznapi cselekmények itt is a filmek szerves részévé válnak, melyeknek egyáltalán nem lesz szerepük. A romantikus szál mindkettőből hiányzik, talán a The Innkeepersben haloványan pislákol, de csak nagyon haloványan és nem is igazán éreztem volna relevánsnak oda, mert valahogy a film egészen másképpen működne. Az érzékekre való hatás, legfőképpen a zenében, a hirtelen vágásokban van, nem annyira a képi világban. Horror filmek lévén, nincsen bennük olyan sok vér, a The Innkeepersben, csupán egy jelenetben van. Mindkét film hatásmechanizmusában Stanley Kubrick Ragyogását juttatta eszembe, habár a The House of the Devilben a vágások és a zene jobban működött, a The Innkeepersben, pedig a helyszín (elhagyatott fogadó), szellemek, néhány szereplő (az apa elől menekülő asszony és kisfiú) és a film lezárása juttatták eszembe a Ragyogást. (Ti West egyébként Stephen King rajongó, Twitteren ott van azok között az emberek között, akiket követ, valamint Kubrick lánya is.)

Ezek után elkészített két horror kisfilmet, az egyiket az V/H/S-be a másikat pedig a ABC’s of Death nevű projektekbe. A V/H/S egy olyan found footage horror, melyet sok rendező különböző, egymástól független kisfilmjeiből raktak össze. West a Second Honeymoon-t rendezte, ahol az eddig felsorolt szerzői jegyei most is megtalálhatóak. Az ABC’s of Death-ben pedig az M is for Miscarrige (vetélés) fejezet jutott rá, ugyan azon sok kisfilmet összevágó módszert működtetve, mint a V/H/S (csak ez már nem found footage). Mindkét rövidfilmes projekt esetében sok exploitation témát használnak fel (zömében azokat).

2013-ban pedig elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ami számomra nagyon érdekes volt: A Velencei Filmfesztiválon mutatták be Ti West legújabb filmjét, a The Sacrament-et! Látszólag a found footage horrorokkal próbál flörtölni a film, azonban a rendező elmondása szerint itt sokkal többről van szó. Sőt, ő a filmet sokkal inkább sorolná az ál-dokumentum filmek közé, mint a found footageokhoz. A film ihlető élménye egy valós esemény, az 1978-as Jonestown-i mészárlás. Ezt kívánta bemutatni és egy teljesen más nézőpontból értelmezni. A film főszereplője három fiatal újságíró fiú, akik kapva kapnak az alkalmon és amikor kollégájuk elmegy meglátogatni drogos múlttal rendelkező nővérét a ,,szektában” ahová csatlakozott, vele tartanak és rögzítenek minden egyes pillanatot. (A valóságban is az újságírók jelenléte zavarta meg a Jonestown-i közösség életét.) Először csak bemutatják, hogyan is élnek Eden Parish-ben az oda kitelepült emberek és – habár ők sosem választanák ezt az életformát – bizonyos szempontok alapján meg tudják a közösség tagjait érteni. Na és persze ott van az a bizonyos figura, a diktátor, vezető, akik mindenki csak Atyának hív és körülrajongják. Aztán az Atya rájön arra, hogy hatalma bizonyos mértékben megingott, hiszen a külső világból érkező fiúk ráébresztik a közösség jó néhány tagját arra, hogy mennyire hiányzik nekik a civilizáció és vissza akarnak oda térni. Az sem bizonyult jó döntésnek, hogy engedték, az újságírók minden percüket megörökítsék, amit ott töltenek. Az Atyában felébred a paranoia, hogy híre megy Eden Parish-nek és a kormány már egyértelműen, katonai erőkkel be fog avatkozni addig zavartalan életükbe. Ekkor kerül sok a ,, forradalmi öngyilkosságra” melynek egytől- egyig áldozataik lesznek, nem számít, hogy akarják-e vagy sem, kétségeik vannak bizonyos kérdéseket illetően vagy sem. Végül az Atya maga is önkezűleg vet véget életének és csupán a két újságíró Sam és Jake élik túl a kirándulást. West elmondása szerint filmjével azt szerette volna bemutatni, hogyan alakul ki egy kultusz egy karizmatikus vezető körül, akit habár követői vakon követnek, azonban mégis vannak kétségeik, belső konfliktusaik cselekedeteik helyességét illetően, mint bármelyik másik embernek. Tehát nem robotok vagy birkák, önálló gondolatok és érzések nélkül. Az ál- dokumentarista stílus ezt az objektívséget támasztja alá. Mindezek mellett, szerintem egy kissé a jövőbe is mutat a független filmesek terén, hiszen a főszereplő újságírók felszerelése egyáltalán nem egy profi stábéhoz hasonló, hanem úgymond bárki számára mára már elérhető technológia.

Ez egy olyan gondolatmenetet is felvetett bennem, hogy mennyire változóban van és már bizonyos mértékben meg is változott a független filmkészítés. Tulajdonképpen ma, az internetnek a youtubenak, vimeonak stb. köszönhetően bárkiből válhat független filmes, a lehetőség, hogy kultusza, óriási rajongói tábora legyen, adott bárki számára. Ez egy nagyon érdekes és bonyolult kérdés. (Például a paródiák, ahol az eredeti képanyagot használják, újravágják, újraszinkronizálják, milyen műfajba sorolhatóak?) Az internet és az internetes filmterjesztés most akkor jó vagy pedig rossz a filmgyártásnak? Előnyükre tudják fordítani az internetben rejlő lehetőségeket a stúdiók, amikor a legtöbb gyerek két perc alatt letorrentez bármit vagy megnézi online. Ti West rajongói köre is az internet segítségével szerveződik, hiszen a legtöbb országban be sem mutatják, meg sem jelentetik filmjeit. Azonban az internetnek hála, már a világ másik felén élő, internettel rendelkező ember is a Ti West rajongó klub tagja lehet, követheti munkásságát és később akár vásárlással támogathatja is azt.

Ha minden igaz és a producerek is úgy akarják Ti West következő filmje egy western lesz, melyet ezen a nyáron kezd el forgatni. Már most kíváncsi vagyok, hogy az eddig felsorolt szerzői jegyek továbbra is megtalálhatóak lesznek-e filmjében, na és persze arra, hogy West, mit fog kezdeni a western műfajjal magával. Addig is, amíg Ti West elszabadul, jókat lehet csemegézni különös, de ugyan akkor nagyon érdekes filmjeiből, melyeket én biztosan nem titulálnék trashként. Sokkal inkább egy egzotikus műfajkeveredésként éltem meg az eddigi életművet és remélem a továbbiakban sem fog csalódást okozni és talán sikerül olyan szerzői státuszt szereznie, hogy tisztességes költségvetésből készítse el filmjeit.

Szerző : Gór Fanni

Forrás : movies.com és wikipedia.org

Thanks for rating this! Now tell the world how you feel - .
Hogy tetszett?
  • Inkább nem
  • Talán
  • Nem rossz
  • Elmegy
  • Tetszik

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .