Csatahajó (Battleship)

Színes, amerikai sci-fi akció.


Csatahajó (Battleship)

Tartalom, rövid leírás:

Az űrlények által megtámadott Földet csupán a legnagyobb, vízi közlekedésű harci monstrumok képesek megóvni a betolakodóktól. Fajunk jövője, a műszaki tudásunkon és leleményességünkön múlik. Kérdés, hogy ez vajon elég lesz-e a technikailag jócskán előttünk járó ellenséggel szemben?

Ezt is megéltük, „Csatahajó” címmel 2012-re film készült a népszerű társasjáték, a Torpedó alapján. Ráadásul erre nem kevesebb, mint 209 millió dolláros költségvetéssel került sor. Amúgy, magának a közkedvelt játéknak a (papír és ceruza alapú verzió) megjelenése, bár 1931-re datálható, a ma ismert, műanyag rácshálós változata csupán 1967-ben látott napvilágot, az időközben a Hasbro tulajdonában került Milton Bradley Company-nek a gondozásában. A kiadó óriás Hasbro terméke, nagy ismertségnek örvend világszerte, amit számtalan mozgóképes alkotásban láthattunk vendégszerepelni. Ilyenek például, a „Toy Story – Játékháború” az „Irány a Mississippi!” vagy a „Bill és Ted haláli túrája”. A sikeres tv-s vígjátéksorozat, a „Psych – Dilis detektívek” egyik epizódjában szintén ezzel szórakoznak.
Persze joggal merül fel a kérdés, hogy a kétszemélyes Torpedó-nak, a másik naszádjainak megtalálására és elsüllyesztésére kihegyezett, nem éppen sztori orientált játékmenetére miféle filmes cselekményt lehet építeni? Az igazán kemény diónak tűnő feladatnak végül az a Jon és Erich Hoeber testvér forgatókönyv írópáros veselkedett neki, akik korábban a „Vakító fehérség”, valamint a ,,Red” szkriptjeit jegyezték.
(Érdekesség – szintén Hasbro termék a G.I. Joe és a moziadaptációban már többször bankot robbantó Transformers).


Szóval, a történet szerint a főhős Alex Hopper (Taylor Kitsch – John Carter, „X-Men kezdetek: Farkas”) született bajkeverő, aki lépten-nyomon galibát okoz önmagának, valamint a bátyjának, Stone-nak (Alexander Skarsgard – „True Blood – Inni és élni hagyni” tv-sorozat, Melankólia). A sokadik galibája után, a haditengerész Stone megunja testvére folyamatos kilengéseit, ezért úgy dönt, hogy magával viszi az öccsét a flottához, hátha ott tanul egy kis fegyelmet. Sajnos pár évvel később sem lesz jobb a helyzet, hiszen Alex, bár rátalál a szerelemre, viszont a továbbra is kibírhatatlan természete miatt az elbocsátás veszélye fenyegeti a seregnél. Ráadásul kedvese, a fizikoterapeuta Samantha (Brooklyn Decker – „Kellékfeleség”) édesapja nem más, mint az ő felettese, Shane Admirális (Liam Neeson – Schindler listája, „Star Wars I. rész: Baljós árnyak”). És milyen esélyei lehetnek egy majdnem bukott haditengerésznek, a sereghez hűséges leendő apósánál? Ezekben a számára kényes időkben vonul ki a legmodernebb naszádjaival felszerelkezett flotta gyakorlatozni a Hawaii-szigetekről. Csakhogy a próba küldetésből hamarosan éles bevetés lesz, amikor néhány ellenséges földönkívüli űrhajó csapódik az óceánba, ahol az idegenek egy áthatolhatatlan energiaburkot vonnak maguk köré, mellyel csapdába ejtik a burok belsejében rekedt emberi csapatokat. És mivel a radarok használhatatlanokká válnak, ezért mondhatni, vakon kell megvívniuk a harcot az űrlényekkel.

Ráadásul a vizek mellett a bolygóközi támadók pajzsa, a szárazföldek egy kisebb részére is kiterjed, ahol így Alex barátnőjének, Samantha-nak ugyancsak a túlélésért kell küzdenie. Ebben a hölgynek egy, a mindkét lábát korábban elvesztő, ezért művégtaggal rendelkező, kigyúrt tengerész van a segítségére.

Sajnos, hiába a rengeteg belefektetett pénz, a film nem lett jó, aminek számos oka van. Egyrészt, szinte minden ötletét, valahonnan máshonnan lopkodta össze. Peter Berg rendező (Hancock, A királyság, Az Amazonas kincse) akarva-akaratlanul a „Pearl Harbor – Égi háború” ufos változatát hozta tető alá (a helyszín szintén stimmel), amely azonban nem csak ebből a hajdani Michael Bay alkotásból koppintott. Sőt, lényegében véve a direktor azt a megalomán romboló, mindent szétzúzok stílust próbálta reprodukálni, amit Bay szokott elkövetni. Például a Hong Kong-ot leamortizáló becsapódásos jelenet, erősen hajaz a „Transformers”-ek, vagy az „Armageddon” hasonló momentumaira. Továbbá az a rész, amikor a nyugdíjas veteránok lassított felvételben, nagy totálban lépkednek, az lényegében véve az „Armageddon” űrhajósainak a bevonulását idézi (ez volt itt az „Armageddon” negyven évvel később).
A lenyúlások armadája persze nem ér véget a Bay moziknál. Elvégre, protézis lábú tengerészt már láthattunk a „Férfibecsület”-ben, Cuba Gooding Jr. személyében, aki minő véletlen a „Pearl Harbor – Égi háború”-ban ugyancsak játszott. De a film legelején azt a teóriát, amikor az emberi, valamint az idegen civilizáció közötti technikai szintkülönbséget Columbus-hoz és az indiánokhoz hasonlítják, korábban szintén hallhattuk a 2008-as „Amikor megállt a Föld”-ben. Számomra azonban a „Titanic” alámerülésének egy az egyben való másolása jelentette a mélypontot.

Ráadásul a forgatókönyv is hemzseg a hibáktól. A soványka cselekmény gyenge és irreális karakterábrázolásokkal párosul, amelyben a felelőtlen főszereplő lassacskán végbemenő megkomolyodását képtelenség hitelesnek tekinteni. És akkor még nem beszéltem a nézőből fejcsóválást kiváltó logikai buktatókról. A készítők láthatóan csak arra törekedtek, hogy az összes olyan figuratípust piedesztálra emeljék, amit az amerikaiak erkölcsi értékrendje megkövetel (afroamerikaik, nők, öregek, testi hibásak). Ezt azonban sokszor borzasztó erőltetetten, idegesítően teszik. Az a jelenet például, amikor a műlábú tengerész lebokszol egy földönkívülit, már tényleg nevetséges.
Esküszöm, ha még nótára is fakadtak volna, akkor azt mondanám, hogy olyan, mintha a „Glee – Sztárok leszünk!” valamelyik epizódját nézné az ember. Mondjuk, az énekesi karrier mellett, ezúttal színésznői babárokra törő Rihanna szerepeltetésével kit érne meglepetésként egy dalbetét?
Amúgy, a színészek részéről nincs mivel foglalkozni. Nem alakítanak rosszul, de a papírmasé figurákkal szemben tehetetlenek. Akárcsak a legnagyobb névnek számító Liam Neeson, aki láthatóan, csupán a jobb eladhatóság okán került a csapatba, mivel a karakterének alig jut szerep. Ennek ellenére az Amerikában való bukást nem tudta elkerülni a „Csatahajó” (az USA-n kívül valamivel jobbak az eredmények). Ráadásul akció fronton sem minden fenékig tejföl. Tény, hogy a film első felében akad egy nagyon ütős harci szegmens a nyílt vízen, de sajnos azt nem tudták überelni a későbbiekben. Ez pedig szarvas hibának bizonyult, hiszen így a folytatásban hiába várunk még nagyobb durranásokat, mert azok elmaradnak. Nem lett volna szabad az elején elsütni a leglátványosabb jeleneteket, mert ezáltal a nézőnek mindig hiányérzete lesz a továbbikban. És bár ezt követően is akadnak akciódúsabb pillanatok, de Peter Berg direktornak érezhetően ez a pusztítsunk el mindent stílus nem fekszik annyira, mint Bay-nek.

Pozitív oldalról elég kevés dolgot lehet felhozni, de azt azért el kell ismerni, a vizuális effektusok rendben vannak, illetve az a bizonyos nyílt vízi csata, a produkció első felében valóban pazarra sikeredett (bevallom, ekkor még láttam rá esélyt, hogy egy egészen szórakoztató filmhez lehet szerencsém). Továbbá, mondjuk ez nem nagy dicsőség, de a hasonló műfajú „A Föld inváziója – Csata: Los Angeles”-nél azért jobban sikerült. Emellett szintén jár piros pont a készítőknek, amiért az egyik jelenetben egész ügyesen idézték meg az eredeti társasjáték, vaktában lövöldözős jellegzetességét. De ezek akkor sem tudják feledtetni a forgatókönyv fantáziátlanságát és a gigantikus költségvetéshez képest visszafogott akciók hiányosságait. Pedig egy, a stáblista végén lévő jelenetben, még a folytatást is előre vetítették.
(Érdekesség – a főhőst megformáló Taylor Kitsch-re eléggé rájár a rúd, mivel a „John Carter”-el és a „Csatahajó”-val alig néhány hónap alatt kétszer hasalt el a kasszáknál).

A végső értékelésnél így értelemszerűen rossz a helyzet. Mert hiába mondhatnám, hogy a jobb pillanataiban akár a 7-es osztályzatot sem tartanám elképzelhetetlen egy 10-es skálán, ha a többiben olyan gyenge az összkép, amelynél a pontszámom annyira alacsonyan lenne, ahova még a mélytengeri búvárok se juthatnának le. Átlagolva nézve, ez nálam csupán 4,5/10-et ér, tényleg nem többet. Az alkotók azt hihették, ennyi elég lesz, csakhogy elszámították magukat. Találat nincs, de a csatahajó azért elsüllyedt.

Szerző : Teller Bálint

Rendező: Peter Berg
Forgatókönyvíró: Erich Hoeber, Jon Hoeber
Zeneszerző: Steve Jablonsky
Operatőr: Tobias A. Schliessler
Producer: Sarah Aubrey, Peter Berg
Vágó: Colby Parker Jr., Billy Rich

Játékidő: 121 perc
Megjelenés: 2012.

Előzetes:

Néhány kép:

Csatahajó (Battleship) Csatahajó (Battleship) Csatahajó (Battleship) Csatahajó (Battleship)

Képek : port.hu

Thanks for rating this! Now tell the world how you feel - .
Hogy tetszett?
  • Inkább nem
  • Talán
  • Nem rossz
  • Elmegy
  • Tetszik

Foxx.hu – Öltöztetünk, egyedivé teszünk
Foxx.hu - Egyedi filmes pólók és egyéb ajándéktárgyak

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás