Elemi ösztön (Basic Instinct)
Színes, amerikai thriller.
Tartalom, rövid leírás:
Paul Verhoeven Elemi Ösztön c. filmje ellen tiltakozva, a meleg aktivisták nyilvánosságra hozták a film végét, még a bemutató előtt. Néhány thriller esetében ez lenne a halálos ítélet. De az Elemi Ösztön vége annyira önkényes, hogy ez alig számított. Ez nem az a film, ahol a végeredmény a karakterek személyiségén vagy viselkedésén múlik. Itt egészen leegyszerűsítve, bunkó stílusban hülyének tekintik a nézőt.
Gondoljuk végig a film utolsó jelenetét (nem, nem fogom elmondani). Ez lehetővé teszi számunkra hogy megtudjuk ki tette. A képernyő feketére vált. Aztán megkapjuk az utolsó képet és választ ad a kérdésünkre. De, ha az utolsó kocka az ellenkező kérdést tette fel, még mindig összhangban lenne mindennel, ami a filmben történt. Minden egyes szemernyi bizonyíték végig a filmben két különböző következtetést támogat.
Ez az a fajta zárás amit imádnak a szeretett marketing szakemberek. A közönség szereti a hősnőt? Legyen ártatlan. Utálják? Legyen ő a gyilkos. Csak egy jelenetet kell megváltoztatni. Végeredményképp, a film után depressziósan és manipulálva éreztem magam – mert nem számít mennyire próbáltam követni a sztorit és kitalálni a dolgokat, az egész film játszott velem. Legalább más hasonló műfajú alkotások – mint a Végzetes Vonzerő és a Szerelem tengere – fair stílusban játszódtak.
A főszerepben Michael Douglas játszik zavaros rendőrségi nyomozót, aki már fel volt függesztve mivel lelőtt néhány turistát egy sötét félreértés miatt. Részt vesz egy rocksztár perverz meggyilkolásának a nyomozásában. A rocksztár valamikori barátnője (Sharon Stone) írt egy regényt, amiben a főhőst pontosan ugyanúgy gyilkolják meg. Ez azt jelenti, hogy ő tette? Vagy egy másolós gyilkos próbálja rákenni? A híres kihallgató szobai jelenet, ahol a rendőrség kikérdezi a nőt, a film egyik legjobbja, ahol Stone szemtelenül flörtölget a nyomozókkal és játszik a férfi libidójukkal.
|
Douglas el van ragadtatva. A nő lehet, hogy gyilkos és nyilvánvalóan torz és manipulatív, mégis megbabonázza, vonzza a férfit a veszély csak ugyanúgy, mint a lány érzéki mágnesessége. A nyomozás előrehaladtával rájön, hogy a nő sokkal bonyolultabb, mint azt gyanította. Például van egy leszbikus szeretője is.
A forgatókönyvíró, Joe Eszterhas, hasonlóan az 1985-ös Kicsorbult tőr-höz, mindent titokban tart egészen az utolsó képkockáig. Nem igazán ez az a technika az, ami bosszant. Ami zavar engem az az, hogy az egész történet úgy került kialakításra, hogy minden fontos nyomot kétféleképp lehet értelmezni. Ez a megoldást jelentené, mikor végre felfedik, itt nem feltétlenül igaz. Ez egyszerűen az író játéka, aki szimplán feldob egy érmét. Mivel a film vége egy óriási kérdőjelt hagy nekünk, kettősséget lehet érezni: először azt, hogy „De akkor végülis ki tette?”, vagy azt, hogy „Most ez mi is volt?” Utóbbit inkább azok érzik akik próbálták volna végig megfejteni a filmet, de nem sikerült. Számos film teszi ezt velünk, el nem magyarázva a végkifejletet vagy kétségek közt hagyva, de mégis okkal készültek és okkal lettek klasszikusok – akárcsak az Elemi Ösztön is. Eltekintve a „ki tette?” elemektől, a film a szexuális tartalma miatt létezik és vált kultfilmmé. Stone karaktere, „világ klasszisként” jellemezve Douglas által egy ágyban töltött éjszaka után, egy perverz csábító hideg, kihívó verbális fajta stílusával, amit sok férfi kihívásnak érez. |
A baráti körébe tartozik egy nő aki egyszer megölte az egész családját. Szüksége van ezekre az emberekre, mondja, inspirációként a regényeihez. A következő könyve, mondja Douglas-nak egyenesen a szemébe bámulva, egy nyomozóról fog szólni, aki beleszeret egy rossz nőbe.
A szex jelenetek, fenyegetve az NC-17-es besorolással, amíg 45 másodpercet nem vágnak ki ami megfelel az R-nek, így jobban a hollywoodi besorolási erkölcsrendszernek készültek és hozzájuk is tartoznak. Nem igazán szeretik a cenzorok az ennyire merész filmeket, de így is elég messzire mentek el és megkapták. Látva azokat a filmeket, amik ennyire a besorolás szélén táncolnak, mint ez rájöttem, hogy a gyengédség sokkal erotikusabb, mint a kivágott hardcore és, hogy a film sokkal jobban elcsavart volna, ha nem próbálkozik ilyen keményen. A szex hasonlít egy erotikus sport-kapcsolatra, egy olyan pontozási rendszerrel, amit csak a játékosok ismernek.
Ami az állítólag sértő homoszexuális karaktereket illeti: a film ellen tüntetőknek talán figyelembe kellett volna venniük azt a tényt, hogy a film heteroszexuálisainak, kezdve Douglas-el, ez egyaránt támadó. Mégis van egy pont, amit pedig a készítőknek kellett volna észrevenniük, hogy Hollywood lankadatlan ragaszkodása a homoszexuális szereplőkhöz – főleg leszbikusokhoz – oda vezet, hogy torznak és őrültnek állítja be őket. Hollywood rettenthetetlen, hogy a leszbikusokat gyilkosoknak ábrázolja, de azonnal elfutnak, ha egy történet jóindulatúnak és nagylelkűnek állítja be őket.
Összefoglalva, az egészet majdnem Sharon Stone viszi el a hátán, a szexjelenetek megváltoztatták a filmezést, de mégis, vajon ad valamit a film? Egyrészben, igen. Végig lehet találgatni és érdekesnek is találjuk az egészet, egészen addig a bizonyos utolsó kockáig, ami felfedi, hogy az összes eddigi erőfeszítések lényegtelenek, mivel a bűnt vagy ártatlanságot a karakterekben egy érmével döntötték el, olyan bizonyítékok alapján, amit kétféleképpen lehet értelmezni. A film olyan, mint egy keresztrejtvény. Tartja az érdeklődésed, amíg meg nem fejted, aztán csak egy érdektelen hulladék, amit a terek kitöltöttek.
Pontszám: 10/6
Szerző : Szabó Bálint
Rendező: Paul Verhoeven
Író: Joe Eszterhas
Zeneszerző: Jerry Goldsmith
Operatőr: Jan de Bont
Producer: Alan Marshall
Vágó: Frank J. Urioste
Játékidő: 123 perc
Megjelenés: 1992.
Néhány kép:
Képek : port.hu
- Inkább nem
- Talán
- Nem rossz
- Elmegy
- Jó
- Tetszik
Foxx.hu - Egyedi filmes pólók és egyéb ajándéktárgyak