Lola Versus

Színes, amerikai vígjáték.

Tartalom, rövid leírás:

Lola versus Lolita

Lola versus kicsoda? Azaz kivel kerül szembe, kivel vívja csatáját Lola (Greta Gerwig), ez a címben szereplő, 29 éves, bájos, fiatal lány? Hogy tényleg bájos-e, fiatal-e, és főleg lány-e, avagy már inkább érett nő, esetleg valahol a kettő között, az persze egyrészt ízlés kérdése, másrészt meg társadalmi normáké is, és itt rögtön meg is határoztuk az alapproblémát, Loláét és kortársaiét, az úgynevezett Pán Péter-generációét.

Első megközelítésben mindenesetre tökéletesnek látszó vőlegényével (pontosabban az ő hiányával) kell megküzdenie, aki tíz év együttélés után, a legkevésbé sem tökéletes módon, különösebb indoklás nélkül hátrál ki a kapcsolatból. Ráadásul egy boldognak tűnő, rendezett és harmonikus kapcsolatból, pár nappal az esküvő előtt. Lola így visszakényszerül a New York-i szinglik világába, ahol farkastörvények uralkodnak, s ahol csak legjobb barátnőjére, Alice-ra (Zoe Lister Jones egyben a film
társ-forgatókönyvírója is), a város utolsó szinglijére támaszkodhat, aki változatos módszerekkel és pótszerekkel keresi a boldogságot: hol a marihuánás szájspray, hol az orgazmuskor felszabaduló oxitocin hormon megfelelő adagolásával. Mellette áll még a minden 30 körüli egyedülálló nő környezetében megtalálható úgynevezett „legjobb barát”, Henry (Hamish Linklater), akiről eldönthetetlen, meleg-e vagy nem, illetve érdemes-e vele átlépni a barátság és szerelem közti vékony határvonalat (és ez a határvonal vajon tényleg csak a szex lenne-e?), avagy ellenkezőleg, végzetes hiba. Bonyolítja a helyzetet, hogy Henry egyben az ex-vőlegény, Luke (Joel Kinnaman) legjobb barátja is, így az eddigi problémák súlyosbodnak a „Mittudmegazexemrólam?”, a „Mittudhatokmegénazexemről?”, illetve a „Hogyanosztozunkmegabarátikörünkön?”-féle problémahalmazzal is.

Ha mindez még nem lenne elég, a szülők is előállnak saját megoldásukkal: a szexuális forradalom és a hippimozgalom bűvkörében élő Anya és a Facebook-életérzést magáévá tevő Apa (Debra Winger és Bill Pullmann ragyogó párosa) több spontaneitást, randit, kalandot és rave-partit javasolnak a titokban csak csöndre vágyó, disszertációját a csönd és a hiátus szerepéről író lányuknak.

Lola tehát harcba indul, hogy fenyegetően közelítő harmincadik születésnapja előtt pasit találjon magának, az eredmény pedig: teljes káosz. Az érzelmi zűrzavar, amit magában és maga körül kelt, gyors és alapos: vigasztalódás a legjobb baráttal, elmosódó határ barátság és szerelem, fizikai gyöngédség és szex között, „maszatolós” együttalvás, majd megjátszott orgazmus, kínos randi és még kínosabb aktus a már első látásra rendkívül antipatikus vadidegennel, zokogásba fulladó szeretkezés az ex-vőlegénnyel, majd annak féltékennyé tétele a legjobb baráttal, mindezek után a barát megcsalása a kínos idegennel, majd féltékenység okozta szakítás a legjobb barátnővel… és sorolhatnánk.

Ez itt már Lola versus a világ, amely csatában egyelőre kiütéssel győz ez a fenekestől felfordult, zűrzavaros világ, ahol képtelenség párt találni, ahol senkiben sem lehet megbízni, és ahol sem a pszichológus díványán, sem a jógaórát záró meditáció közben nem találjuk az annyira vágyott belső csöndet.

Szerencsére a káosz csak átmeneti, mert hősnőnk végül is rádöbben, hogy Lola és a boldogság között ott áll maga Lola, azaz ahhoz, hogy a világ helyrezökkenjen, előbb önmagát kell helyrerántania. Mindezt varázsütésszerűen meg is teszi, és – láss csodát! – ennek hatására vőlegénye is visszatér hozzá. Sőt: annyira megtalálja önmagát, hogy – láss újabb csodát! – vőlegényére ekkor már nincs is szüksége további boldogságához. E két utóbbi megjegyzés akár SPOILER is lehetne, de a befejezés annyira végtelenül és méltatlanul közhelyes, hogy maga az utolsó 10 perc önmagában egy nagy spoiler, lerombolva mindazt, amit a film addig felépített.

Mert mi is Lola valódi problémája?

Önbizalomhiány, önállótlanság, szorongás, döntésképtelenség, kapunyitási pánik. A mai 20-as és 30-as korosztályra, az úgynevezett Y-generációra jellemző krízishelyzet, amely egyes felmérések szerint Magyarországon is minden második 35 év alatti fiatalt érint. Jó hír, hogy Lolánál mindez gyors lefolyású.
Rossz hír, hogy az életben ez nem feltétlenül működik így. A film felvázolja a problémát, de amit nyújt, az inkább egy könnyed, szórakoztató látlelet, mintsem recept avagy gyógyír a betegségre. Egy másfél órás Jóbarátok-epizód, esetleg egy Szex és New York-light, a 30 körüli, nagyvárosi fiatalok zűrzavaros nappalairól és éjszakáiról, meghosszabbított gyerekkorukról, egymás és önmaguk kereséséről. A karakterek szórakoztatóak és viszonylag egyediek, a párbeszédek üdék és szellemesek. Ismét és sokadszor rácsodálkozhatunk arra, mennyire nincs új a nap alatt, milyen hajszálpontosan azonosak a New York-i és a budapesti szinglik élethelyzetei és megoldási kísérletei – Alice értelmezhetetlen Off-Off-Broadway-előadása például akár Budapesten is születhetett volna. Azonban választ adni arra, hogy mégis hogyan nyissuk ki azt a bizonyos kaput, ha egyszer rettegünk a mögötte rejtőző ismeretlentől, az a jelek szerint már szétfeszíti az alkotás kereteit.

Játékidő: 87 perc
Megjelenés: 2012.

Néhány kép:

Képek : imdb.com