Mit rejt a bukósisak?

Színes, amerikai-német-angol életrajzi dráma.

Tartalom, rövid leírás:

Hajsza a győzelemért című film kritika.

„A Forma 1-ben minden szezonnak 25 versenyző vág neki, és minden évben ketten közülünk meghalnak. Milyen ember végez ilyen munkát?”. Ezzel a felütéssel kezdődik az előző év októberében bemutatott Hajsza a győzelemért című, elsöprő erejű mozifilm, amely Niki Lauda és James Hunt versengését tárja elénk. A sporttörténelem egyik legnagyobb párharcában két gyökeresen eltérő ember feszül egymásnak, akiket mégis egyazon szenvedély hajt. Mindenki a rajtrácsra!

Bevallom, nem vagyok nagy Forma 1 rajongó. Nem néztem soha a versenyeket, a szabályokról is csak egészen halvány fogalmam volt, és a versenyzők közül sem ismertem négynél többet. Engem, mint (női) nézőt valahogy sosem tudott lekötni, mivel a pályák többé-kevésbé ugyanúgy néznek ki, a pilóták is mintha csak egymás klónjai lennének, és a versenyből sem látszik sokkal több, mint hogy a Marlboro-s kocsi megelőzte a Red Bullosat. Éppen ezért én lepődtem meg a legjobban, amikor egyszer csak a moziban találtam magam, és körmömet tövig rágva két Forma 1-es pilótáért izgultam. Hogy történhetett ez?

A filmvilág az idők során már több olyan remeket produkált, melyekben két különböző, mégis egyenrangú képességű ember csap össze.Gondoljunk csak Ben Hur és Messala legendás szekérversenyére vagy Rocky és Apolló eget rengető boksz mérkőzésére. Az ilyen típusú történetek a már-már beteges akaraterőt, megszállottságot állítják a középpontba, ami véres küzdelembe torkollik, és végül az egyik fél – általában a jó – diadalmaskodik. A valós események alapján készült Hajsza a győzelemért is ide sorolható. A világszerte ismert történetet feldolgozó film az osztrák Niki Lauda és az angol James Hunt találkozásáról, rivalizálásáról, illetve az 1976-os tragédiába fulladt Forma 1-es versenyről szól. Ez eddig nagyon szép és jó, de mégis mitől lesz mindez a laikusok számára is izgalmas és érdekes?

Legelőször a nagyszerű történetkezelést említeném, mivel a rendező, Ron Howard a két férfi vetélkedését a pályán túlra is kivetítette. A film betekintést enged a magánéletükbe, bemutatja erősségeiket és gyengeségeiket egyaránt, azaz, hogy kik is ők valójában. Hunt és Lauda közti ellentét szinte már tapintható, ami aztán bombaként robban a közös jelenetekben. Mindezek ellenére az életükben több hasonló mozzanat is történik, és így a kezdeti egymás iránti utálatukba apránként mélyen titkolt tisztelet vegyül. Ez érdekes lüktetést ad a filmnek és olyan közel hozza mindkét karaktert, hogy az időről-időre belibbenő versenyes jelenetekkor a gyanútlan néző máris azon őrlődik, hogy most tulajdonképpen kinek is szurkoljon.

A fantasztikus történethez ráadásul páratlan látvány is társul, ami hihetetlenül pörgőssé és izgalmassá teszi azt. Talán először láttam olyan filmet, amiben a számítógépes technika nem elnyomja, hanem kiemeli a szereplőket és a cselekményt. Nincsen babarózsaszínű naplementés égbolt, nincsenek grandiózus „le akarlak nyűgözni” jelenetek. Minden valóságos és életszagú. Az effektek által a néző egy-egy pillanatra azt is megtapasztalhatja, hogy milyen egy 300 kilométer per órás sebességgel száguldó puskagolyóban ülni, amihez ráadásul Hans Zimmer zenéje szolgáltatja az aláfestést. Hát nem semmi! Tökéletesen lemodellezték a futamokat és a történet tető- illetve fordulópontjául szolgáló balesetet. Uh, az a baleset. Brutális.

A már így is zseniális filmet a briliáns színészi játék teszi igazán felejthetetlenné. Daniel Brühl lenyűgözően adta vissza Niki Lauda osztrák akcentusát, az élethez való hozzáállását, kimért, sokszor könyörtelen precizitását, hideg mégis szerethető mentalitását. Ez annak is köszönhető, hogy a színész közvetlenül a film készítése előtt sok időt töltött a ma 65 éves Laudával – a pletykák szerint be is költözött hozzá -, és amíg kikérdezte életéről, igyekezett minél tökéletesebben elsajátítani az egykori versenyző manírjait, gesztusait. Állítólag a filmet nézve még maga az ex-pilóta is meglepődött a hasonlóságon, és éppen ezért nekünk is csak eredeti szinkronnal érdemes megnézni. A film másik főszereplőjének, Chris Hemsworth-nek már nem volt ilyen szerencséje, mivel az igazi James Hunt 1993-ban, 45 évesen meghalt szívrohamban. Hemsworth ennek ellenére remekül hozza a kissé egysíkú, az életet (és a csajokat) nagy kanállal faló, reggeltől estig bulizó, merész és sokszor felelőtlen figurát aki, ha kell, akár a végletekig is képes elmenni a győzelemért. A külsejükért felelős sztájlisztoknak pedig külön elismerés jár, mivel az átalakítás végére a színészek valóban szinte tökéletes másai lettek a két néhai pilótának – némi hollywoodias beütéssel persze.

De hogy mondjak rosszat is, ne csak jót, tény, hogy vannak a filmben túlkapások. A legfeltűnőbb köztük talán az, hogy már az elejétől kezdve elég világos, hogy milyen ember Hunt és milyen Lauda. A történet során a köztük lévő különbséget már csak tovább hangsúlyozni, sulykolni tudják, mivel változni túlnyomó részben nem változnak.Túl korán lőtték le a poént, a szereplők többször ismétlik önmagukat. Szerencsére azonban ezt a problémát a színészek többnyire jól megoldják, ráadásul számtalan izgalmas és lélegzetállító jelenetet is kapunk cserébe, különösen Lauda részéről.

Játékidő: 123 perc
Megjelenés: 2013.

Néhány kép:

Plakátok:

Képek : imdb.com